Síterep

Präbichl síközpont

 

Präbichl az Alpok hegység keleti oldalán, Steiermark nyugati részén található alpesi sí- és szabadidőcentrum, Graz-tól 70 km távolságra, Budapesttől 390 km-re (ebből 350 km autópálya).

A falu (1227 m) a hegyek között kanyargó völgykatlanban, közvetlenül az Eisenerzer Reichenstein (2166 m) és a Polster (1911 m) közötti hágón fekszik. A környék tradicionális bányavidék, itt található Európa legnagyobb külszíni ércbányája Eisenerz városában. A város nevéhez híven (Vasérc) bányászatból él, aminek jócskán vannak történelmi hagyományai: errefelé már a rómaiak is bányásztak. A XI. század végétől azonban megszakítás nélkül folyik a kitermelés, aminek eredményeképpen szép és gazdag óváros épült, valamint a legfőbb lelőhelyet, az Erzberg hegyet piramis alakúra koptatták.

A fura formájú gúla a város szimbóluma lett, ami szép példája annak, hogyan lehet előnyt kovácsolni a hátrányosságokból, mert bizony a helyiek nem tétlenkednek, a csúf hegyen motoros versenyeket, maratoni futásokat, és egyéb rendezvényeket szerveznek, így népszerűsítve a környéket.

A bánya bezárása után a helyi kormányzatok sok pénzt fektettek a térség turizmusának fejlesztésébe, annak érdekében, hogy a környék lakói ilyen módon is jövedelemhez jussanak.

A fő beruházás a meglévő sípályák korszerűsítése és bővítése volt. Präbichl ma elsősorban modern síközpont, de más outdoor sportok fontos bázisa is.

Sípálya

 

Präbichl síterep a stájer felföldön található Eisenerz és Vordernberg között, az összes hossz 20 km (6 km kék, 11 km piros, 3 km fekete). Speciális mikroklímájának és magas fekvésének köszönhetően november végétől május elejéig hóbiztos, de a sípályákat természetesen hóágyúzzák is, amennyiben szükséges.

A síterep a tanulóknak szánt lejtőktől kezdve a profik által kedvelt kezeletlen mélyhavas hegyoldalakon és buckapályákon, valamint a széles carving lesiklóvonalakon át egészen a szánkópályáig kínál lehetőséget a lesiklásra. A gyerekeknek síovi, sísuli és a felejthetetlen meseerdő nyújt szórakozást.

Számtalan hütte garantálja a jó hangulatot.

liftek és hójelentés

Itt nézheted meg az aktuális hójelentést és a működő sílifteket!

Időjárás

A gombra kattintva megnézheted az aktuális időjárást Präbichlben!

Telefonszám

+36-20/229-16-60

Email cím

2 + 7 =